|
Hogyan munkálkodik
Isten? - Bír 11,1-29
Bírák könyve
Izrael történetének egy sötét
korszakát mutatja be, a királyság megalapítása
elott, amelyben mindenki azt cselekedte amit jónak tartott
a maga szeme elott. Sok zurzavar, összevisszaság
volt a nép között, telve bunnel. Szinte elszörnyülködünk,
hogy mennyi gonoszság lakozhatott a választott
nép között! Aztán azon is, hogy mindez
belekerült a Bibliába. Ez csupán azt mutatja,
hogy a Biblia igaz: úgy tárja fel a dolgokat, ahogy
azok megtörténtek. "Amelyek régen megírattak,
a mi tanulságunkra írattak meg." (1Kor 10,11)
A Jefte története egy különleges történet.
Egy paráznának a gyermeke volt, aki henyélo
embereket gyujtött magaköré, ami sok kérdojelt
tesz a személye köré. Majd az leányának
állítólagos feláldozása fogadalomból,
újra felcsigázza kíváncsiságunkat,
vajon megtörtént-e az valójában, vagy
más jelentése van a dolgoknak. Nem kívánok
most ezekre a kérdésekre semmilyen választ
adni, inkább azokat a tanulságokat szeretném
ha kiszurnénk ebbol a történetbol, ami Isten
személyére, munkájára vonatkoznak.
Jefte története világosan bemutatja, hogyan
munkálkodik Isten.
Az üzenetet ahogy megértettem úgy szeretném
átadni, hogy azt alkalmatlanságom és nyomorúságom
ne homályosíthassa el. Hogyan munkálkodik
Isten? Csendben, emberek által, feltartózhatatlanul
és kegyelmesen.
I. Isten csendben munkálkodik,
nem úgy mint mi. Mi
nagy hu-hóval, csindarrattával teszünk amit
teszünk. Ezzel akarjuk bemutatni az embereknek hogy mi nagy
munkába fogtunk, milyen fontos személyek vagyunk.
Nem úgy Isten: O csendben készíti azt az
embert, akit fel akar használni Izrael megszabadítására.
Újból vétkezett Izrael népe, újból
Urukhoz kiáltottak. Prófétát küldött,
megfeddte oket, elítélte tetteiket, de nem mondott
le róluk, újat kezdett. Közben csendben neveltem
készítette Jeftét a szabadításra.
Azt amit Izrael tett valaki úgy jellemezte, hogy olyan
volt, mintha boszen furészelték volna az ágat
maguk alatt. A járókelok figyelmeztették:
álljatok meg! Veszteteket okozza! De ok nem hallgattak
a figyelmeztetésre. Van ez így, hogy sem a próba
sem a betegség nem tud meggyozni bennünket. Aztán
bekövetkezik a baj. Mit tesz ilyenkor Isten? Alá
tartja a kezét, és kifogja oket: még mindig
nem mondott le róluk, újat akar kezdeni velük.
Hasonlóképpen, más példával
élve: olyan ez, mint az a szülo aki fiának
rossz útjait, döntéseit feltárja. Figyelmezteti,
hogy nem lesz jó vége. Mikor látja, hogy
nem változtathat a dolgokon, akkor azt mondja: hát
legyen! Ha már házasságra léptél,
akkor legalább legyen meg mindenetek: és szeretetének
legjavát pazarolja reá.
Így cselekszik Isten is: csendben készíti
lázadó népe számára a szabadulást,
szeretetbol. Mi valószínu ezt nem így tennénk.
De Isten csendben munkálkodik. Tavasszal rügyeznek
a fák, újból kizöldül a határ,
Isten a halott télbol csendben életre hívta
a világot! Amikor Sámuel idejében a nép
királyt kért, Isten szomorúan tudomására
hozta Sámuelnek, hogy ez azért van, mert ot utálták
meg. De ha már így van, akkor legyen! Isten királyt
ad a népnek? Hogyan? Olyan szép az, ahogy összehozza
az Úr Sault Sámuellel! Mondja is neki: "holnap
küldök hozzád egy embert és azt kend
királlyá". Még senki nem tud semmit,
a mozaik kockák Isten tervében csendben illeszkednek
egymás mellé. Elvesznek Saul apjának a szamarai,
azokat meg kell keresni. Nem véletlen az, hogy Saul nem
találja, épp abba a városba érkezik,
ahol Sámuel van, épp abban az órában
áldozás folyik, és Saulból király
lesz minden feltunoség nélkül.
Izraelt ki kellett hozni Egyiptomból. Ki legyen az az
ember? Isten nagy csendben elkészíti a tervet:
munkához lát és elküldi Mózest
iskolába, hogy népvezérré, törvényadóvá,
lelkipásztorrá, prédikátorrá
tegye. Ott a Moáb mezején, Midián mellett
egész Hórebig vezeti, mintha véletlenül
történne minden, hogy azon a hegyen sorsfordító
találkozása legyen az Úrral.
Az sem véletlen, ami veled történik. Csendben,
láthatatlanul, végzi a munkáját:
ott van a gyülekezetben, ott van a parlamentben, és
ott van a családban a kis és nagy döntéseknél,
irányítja a történelmet csendben. Felfedezted-e
már Isten munkáját? Rájöttél-e,
hogy Isten volt az, aki nem engedte, hogy elvessz amikor elestél:
kegyelmesen lenyúlt hozzád, és felkínálta
a szabadulást. Megragadtad-e az O kinyújtott kezét?
II. A következo válasz
kérdésünkre az, hogy Isten emberek által
munkálkodik: ilyen emberek által is, mint Jefte.
Milyen ember volt Jefte?
Mi emberek valószínu nem ot találtuk volna
a legalkalmasabbnak a szabadító munkára.
De Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Pál apostol
szerint Isten a semmiket és a senkiket választotta
ki magának. Emberek által munkálkodik, nem
angyalok által, és az emberek közül is
nem a leghatalmasabbakat és leggazdagabbakat választotta!
Így került Jefte is Isten kezébe.
Jefte istenfélo ember volt. Ezt kiérzodik beszédébol
is. "Nem úgy van-é, hogy amit bírnod
adott néked Kámos, a te istened, azt bírod?!
Mi meg mindazoknak örökségét bírjuk,
akiket az Úr, a mi Istenünk uzött ki elolünk."
(Bír 11,24) Mivel hitt Istenben, Gileád vénei
tudták, rá lehet bízni a harc vezetését.
Nem mindenkire lehet rábízni ilyesmit: de azok
által nem is tud munkálkodni Isten. Reád
bízhat-e az Úr fontos vagy kevésbé
fontos dolgokat? Megállod-e a helyed ott, ahová
állítottak? Egy öreg bácsi kis földkockát
gondozott a tömbházak között. Virágokat
ültetett, öntözgette, gyomlálta oket. A
szomszédok próbálták lebeszélni:
ne is foglalkozzon vele! Hát nem látja a betonkolosszusokat
körös-körül? A bácsi csak annyit mondott:
én úgy szeretnék meghalni, hogy itt ezen
a kis területen szebb legyen a föld utánam.
És olyan szép lett, hogy gyönyöruség
volt nézni! O úgy érezte annyit bíztak
reá: neki annyiban helyt kell állni! Reád
sem bízott lehet tíz talentumot, csak egyet: elástad?
Isten emberek által munkálkodik, olyan emberek
által, akikre rábízhat valamit. Pál
apostol nagyon jól tudta, mi a feladata. Kész volt
életét is feláldozni csakhogy azt elvégezhesse.
Te tudod-e hol a helyed, hol akar Isten látni?
Isten embereket használ: emberek száját,
lábát, tehetségét, pénzét,
idejét, egészségét, mindenét.
Kérheti-e toled az életed? Küldhet-e téged
szabadító nagy munkájába? Eszköz
lehetsz Isten kezében! Valaki panaszosan, keseruen azt
mondta a lelkipásztornak: Nem kellek én már
senkinek! Telve vagyok nyomorúsággal, betegséggel,
zsémbelodéssel, nem kellek én már
senkinek! A lelkipásztor azt mondta: de igen! Istennek
még mindig kellesz, így ahogy vagy! Istennek szüksége
van rád! Téged is fel tud használni, tovább
akar adni másoknak! Nagy tervében te is lehetsz
egy kicsinyke csavar! Bocsásd magad az Úr rendelkezésére.
III. Azt is megemlíthetjük
hogy Isten munkája feltartózhatatlan, annak nem tud ellenállni senki
és semmi. Ha Isten valamit eltervezett, azt véghez
is tudja vinni. Nem akadály Ábrahám öregsége:
Izsák minden reménység ellenére megszületik,
mert Isten elott nincsenek lehetetlenek. Izrael szolgasága,
a fáraó keménysége, a nép
sokasága nem akadály Isten számára,
ha O eltervezte a szabadulást. Feltartózhatatlanul,
következetesen véghezviszi akaratát.
A nép elfordulása és a szárazság
Illés idejében nem akadály, hogy az Úr
ébredést hozzon a Kármel hegyén.
Még azt sem kell gondolja a próféta, hogy
egyedül maradt: Istennek gondja volt arra, hogy megtartson
magának egy "kiváltképpen való
népet", akik nem hajtottak térdet a Baálnak.
Isten feltartózhatatlanul munkálkodik, és
tervét megvalósítja.Az, hogy a zsidó
nép nem fogadta el a Messiást, ez nem akadály:
Isten a pogányokra is gondolt, nehogy kimaradjanak a kegyelembol.
Jefte múltja és jelene nem tartóztathatja
fel Istent, hogy szabadító tervét megvalósítsa.
Neki mindig vannak megoldásai, ott is, ahol nekünk
már nincsenek. O akkor is segíthet, ha minden emberi
bölcsesség és hatalom csodöt mond.
IV. És mindezt -
hadd említsem ezt befejezésül -, kegyelmesen
viszi véghez, nem érdemünk szerint. Hiszen
Izrael sem ezt érdemelte!
De Isten nem akarja a bunös halálát, hanem
hogy megtérjen és éljen. (Ez 18,23) "Az
Úrnak minden útja kegyelem és huség."
(Zsolt 25,10) Az O jellemébol fakad a szeretet, a kegyelem...
Isten ebben gyönyörködik. Hát nem csodálatos?
Jefte és Gileád lakói nem ítéletben,
bosszúállásban, haragban részesülnek,
hanem kegyelmes szabadításban! Hetven év
után Isten hazahozza babiloni foglyokat, mert O kegyelmes.
Jézus megjelenik nyolc nap múlva, hogy a hitetlen
Tamással is találkozzon, mert O kegyelmes. Minden
munkája kegyelembol fakad.
Ezért most érdemes megállni, és csodálattal
áldani az Urat kegyelméért!
Kolozsvár, 1997
december 9.
Borzási István
|